Az oktatás öt alappillére

Erkölcs, rend, igazságosság, szabadság, ezekre az alapértékekre és a klebelsbergi hagyományokra építette fel oktatási programját a Kereszténydemokrata Néppárt. Hoffmann Rózsa, a párt szakpolitikusa szerint a magyar pedagógiai hagyományok erősítésével és az oktatás öt pillérére – ezek a nevelés, a szakképzés és a tehetséggondozás; a leszakadás megakadályozása és a pedagógusok tekintélyének helyreállítása – építkezve iskolarendszerünk színvonala elérheti a múlt század első felében világszerte elismert szintet.

– Az oktatásban történt a legtöbb jogszabály-módosítás az elmúlt nyolc évben. A pedagógusok többsége nyugalmat szeretne végre. A Fidesz-KDNP a változás jelszavát hirdette meg a választások előtt. Hogyan fogadtatják el ezt a pedagógusokkal?
– Az oktatási élet szereplői belefáradtak már az elmúlt időszak állandó változtatásaiba. Az iskolák világában kialakult helyzet azonban mára olyan rossz lett, hogy a stabilitást kedvelők is tudomásul veszik, sőt akarják, hogy változások következzenek be. Azt várják tőlünk, hogy jelöljük ki az oktatás, az iskolák kitüntetett helyét az újjáépítést szolgáló nemzetpolitikában.

– Mi a legfőbb különbség a kereszténydemokraták és a szociál-liberálisok iskolafelfogása között?
– Nekünk az iskola nem szolgáltató, hanem kultúrateremtő, nevelő intézmény. Az oktatáspolitika 2002 óta másról sem szól, mint a pénzről, arról, hogyan lehet minél kevesebb forrásból működtetni a rendszert. Álságos érvelésekkel, trükkökkel évről évre egyre több pénzt vontak ki az oktatásból.

–   Trükkök százai?
–   A 2002-es kormányváltás után például azzal a megtévesztő érveléssel csökkentették tíz százalékkal a diákok óraszámát, hogy túlterheltek. A tananyagot mégsem csökkentették. A döntés oka valójában az volt, hogy kevesebb pénzt szántak az oktatásra. A folyamat a tanárok óraszámának és az osztálylétszámoknak az emelésével, iskolabezárásokkal és ésszerűtlen összevonásokkal, a finanszírozási rend­szer átalakításával folytatódott. Valamennyi intézkedés soha be nem vallott újabb pénzkivonással járt, következésképpen a nevelés és az oktatás eredményességének romlását idézte elő.

– Az oktatástól elvett milliárdok visszaadása önmagában már nem segít a magyar oktatáson. Az elmúlt nyolc évben egyértelműen a globális szempontoknak alárendelve formálták át a rendszert, ami a képzési színvonal zuhanásához vezetett. Hol kell kezdeni a változtatásokat: az alapoknál, a pedagógusképzésnél?
– Vadonatúj oktatási törvényre lesz szükség, mert a jelenlegi rosszul szolgálja nemzetstratégiai céljainkat, továbbá átláthatatlanul agyonbonyolított. Képtelenség követni az utóbbi nyolc évben elfogadott több mint harmincöt módosítást. Az alapoktól kell elkezdeni a munkát. Ostobaság és hiba lenne, ha nem nyúlnánk vissza azokig az időkig, amikor nagyon jól működött az iskolarendszer. Legalább a múlt század első felében, a klebelsbergi reformok bevezetése után elért szintre kell ismét feljutnunk, majd azt túlszárnyalnunk.

Értékek és szabályok

– Mitől volt eredményes az oktatás a múlt század első felében?
– Világos értékek és szabályok mentén működött. Egyértelmű volt, hogy az iskolában rendnek és fegyelemnek kell lenni. Utóbbi természetesen nem egyenlő a katonásdival, a gyerekek állandó büntetésével. Jókedvű rendnek kell lenni, a szabadság rendjének, ahol mindenki tudja, hogy mi a dolga, és azt elvégzi. Annak a gyereknek, aki egyáltalán nem teljesíti a kötelességét, meg kell mondani, hogy a teljesítménye elégtelen. Ez alól az alsó tagozat sem kivétel. Ha nem tanul meg az első két osztályban írni-olvasni a gyermek, nem fog boldogul a későbbiekben sem. Az értékelésbeli szakmai döntést nem szabad a szülő és a tanító egyezkedésére bízni, ahogy erről a mostani oktatási törvény rendelkezik.

– Nehéz vállalkozásnak tűnik, hogy a politika rendet és fegyelmet szeretne az iskolákban, amikor éppen erre a közegre nem jellemző sem a rend, sem a fegyelem.
– A politika a mostani hatalomgyakorlók kezében, az őszödi beszéd óta, végleg hátat fordított a hivatásának abban az értelemben, hogy eredendően csakis a köz javát kellene szolgálnia. Ehelyett az agresszió, a korrupció, a hazugságok, az erkölcsi értékek hiánya uralja a közösségi ügyek intézését. A KDNP-nek fontos szerepe van abban, hogy a politika visszataláljon eredeti küldetéséhez, és az emberek bizalma visszaforduljon feléje. Ismét olyan életlehetőségeket kell teremtenünk az egyéneknek és a közösségeknek, amelyekben az élet biztonságban, harmóniában zajlik. Utópisztikusnak tűnhet ez a kép, lévén hogy az emberi társadalom mindig is hordozott magával bűnöket. Igaz azonban az is, hogy az emberiség java mégis mindig a harmónia, a boldogság megteremtésén fáradozott. Nekünk is egy ilyen társadalom építésére kell törekednünk. Az iskolának is e cél eléréséért kell dolgoznia olyan, közösen meghatározott, a neveléshez szükséges alapértékek mentén, mint amelyekre Európa épül. Az antikvitás és a zsidó-keresztény erkölcsiség által meghatározott értékekre. Ma is minden józanul gondolkodó ember, világnézetétől függetlenül, ragaszkodik ezekhez. Ide soroljuk az emberi élet tiszteletét, a becsületességet, azt, hogy ne cselekedd mással azt, amit nem szeretnél, hogy veled is megtegyék, hogy tisztességes munkával tartsd el magadat és családodat, és ne mások kontójára élj, hogy ne lopj, ne hazudj, ne csalj, tiszteld embertársaidat, és így tovább.

Egyén és közösség harmóniája

– A mostani problémák egy része éppen az alapvető értéknek feltüntetett szabadságjogokból fakad, ami a gyakorlatban azzal jár, hogy a diáknak mindenféle jogai vannak, a pedagógusnak pedig kötelessége, hogy az előbbieket mindenek­felett tisztelje. Hogyan rendeznék ezt a kérdést?
– A felsoroltakból következően a szabadság fontos érték, a legfontosabb érték, és mint mindenkit, úgy a gyermeket is teljességgel megilleti. Ezért is akartunk demokráciát. Szabad csakis egy közegben lehet valaki, azon kívül állva értelmezhetetlenné válik a szabadság mint fogalom. A nevelő szeme előtt külön-külön minden egyes tanuló személyiségfejlesztésének, kibontakoztatásának feladata áll, amely a tanuló joga is, és amelyhez a közösséget mint eszközt is felhasználja a pedagógus. Az ideális persze az, ha a kettő között harmónia van. Ha mégis ellentmondásba kerülnének egymással, az igazság szerint kell eljárni. Vegyünk egy példát! A társait veszélyeztető gyermekeket a saját érdekükben is ki kell emelni egy időre a közösségből, és olyan intézményeket vagy a normál iskolákban olyan szervezeti kereteket kell létrehozni nekik, amelyekben egy pedagógus csak néhány gyermekkel foglalkozik. A személyes törődésnek azért van kiemelt szerepe, mert a problémás gyerekeket elsősorban szociálisan kell fejleszteni, hogy idővel visszailleszkedhessenek a többiek közé. Ez az össztársadalmi érdekből fakadó pedagógiai cél: a megfelelő időben történő integráció. Az pedig közösségi létünk alapvető normája, hogy a diáknak, akárcsak a felnőttnek, tudnia kell, hogy normaszegésének következményei vannak, ám van előtte visszaút, ha törekszik erre.

– A közoktatás után térjünk át a felsőoktatásra, amely a bolognai rendszer bevezetése óta szintén ezer sebből vérzik.
– A lehető leggyorsabban felül kell vizsgálni a bolognai rendszert. Ez nem egyenlő azzal, hogy eltöröljük az egészet, vagy hogy minden a jelenlegi formában marad. Valószínűsítem, hogy lesznek területek, például a tanárképzés, ahol vissza kell állítani az osztatlan képzést, mert aggasztó jelek mutatkoznak.

Kulcsszerepben a pedagógusok

– Az elképzelések sikerének egyik kulcsa a pedagógustársadalom. Hogyan próbálják megnyerni őket az elképzeléseiknek?
– Kiszámítható pedagóguspolitikával: a pálya tekintélyének növelésével, a kiválasztás, képzés, továbbképzés, előrelépés életpályamodell­be illesztésével. Pedagóguspolitikánk legfőbb célja, hogy gyermekeinket a legjobb tanárok a legjobb színvonalon tanítsák! Életre kell hívni egy olyan szakmai pedagógusközösséget, amely országos szinten leképezi a pedagógustársadalom sokfélesé­gét, és amely szakmai partnere lehet a mindenkori oktatási kormányzatnak a döntések előkészítésében. Az elmúlt nyolc év szomorú történései arról is szóltak, hogy a döntéshozók egyáltalán nem törődtek azzal, hogyan vélekednek az érintettek a reformoknak nevezett intézkedésekről. Ezen buktak meg olyan döntések is, amelyek szakmailag helyes célokat szolgáltak volna. A voluntarista döntéshozatal következtében elmaradtak a várt eredmények, amiért a kormányzat mindig a pedagógusokat hibáztatta. Ez az ördögi folyamat oda vezetett, hogy ma a társadalomban negatív kép él a pedagógusokról, de ez igazságtalan és méltatlan. Hiszen az, hogy az oktatási rendszer a többszörösen elrontott irányítás ellenére még nem omlott össze, az elsősorban a tanító embereknek köszönhető.

– Leginkább az iskolai erőszak kapcsán sugallta azt a kormányzat, hogy az a tanárok hibája, mert nem tudnak fegyelmet tartani az iskolában, és nem tudják lekötni a diákok figyelmét. Az agresszió kiváltó oka általában a diák rendezetlen családi helyzete. Ellensúlyozhatja az értékközvetítő iskola az otthoni környezet negatív hatásait?
– Az alapvető társadalmi bajokat az iskola egyedül nem képes orvosolni. A leszakadó térségekben élőknek hiába teremtünk magas színvonalú iskolát, ha a kisgyerek úgy megy be oda reggelente, ha elmegy egyáltalán, hogy otthon nem látja azt nap mint nap, hogy életük meghatározott mederben folyik, hogy a szülők dolgozni mennek, ha nem ismer olyan alapvető normákat, mint például hogy a szobát ki kell takarítani, ebéd után mosogatni kell, a mellékhelyiséget használni kell, azaz a kötelességét kinek-kinek teljesítenie kell. Ha ez nem ivódik be a gyermekbe születésétől fogva, akkor az iskola hatása nagyon-nagyon gyenge lesz. Az iskolának ugyanakkor természetesen minden eszközt meg kell ragadnia, hogy a nevelés hatását erősítse, hogy azok a gyerekek, akik otthon nem kapják meg a szükséges impulzusokat, jó irányba fejlődjenek. Ha a társadalmat szeretnénk felemelni, és nem akarjuk, hogy a magyar falvak és városrészek lepusztuljanak, ahol a dologtalanság, a műveletlenség, a bűnözés tarol, akkor kiemelt és összehangolt munkahelyteremtő, oktatási, szociális és kultúrpolitikára s adekvát cselekvésre van szükség. Az iskola szerepét ugyanakkor mégsem lehet eléggé hangsúlyozni, hiszen ez az egyetlen intézményes forma, amelyik a tankötelezettség okán minden gyermeket és családot elér. Újrakezdés, újjáépítés tehát nem lehetséges Magyarországon az iskola előtérbe helyezése nélkül.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.